Rose - alon.hu
A kutatások szerint nem azok a legboldogabb és legsikeresebb emberek, akik a legokosabbak, hanem azok, akik életük fontos döntéseit - pályaválasztás, párválasztás, stb. - nem racionális alapon hozzák meg, hanem intuícióikat követve. Minél inkább képes erre valaki, talán annál boldogabb lesz. Interjú Rigó Péterrel, a Mensa HungarIQa felügyelõ pszichológusával.
 |
| Rigó Péter |
ALON: Van egy olyan mondás, hogy az intelligencia az, amit az IQ-tesztek mérnek. Tényleg nincs ennél jobb definíció?
Rigó Péter: Valamiféle problémamegoldó-képességrõl van szó, de például a kreativitás már nem tartozik ide. Összefüggésben áll ez a feldolgozás sebességével is, az intelligens ember hamarabb vesz fel információkat, gyorsabban reagál, mint az átlag. Az említett mondás egy Boring nevû kutató nevéhez fûzõdik, aki megunta, hogy a tudósok 50 éves vitázás után sem tudtak közös nevezõre jutni abban, mi is valójában az intelligencia.
Az intelligens ember okos, ezt lehet mondani, a mûvelt jelzõt már nem lehet ilyen egyértelmûen használni. Az viszont igaz, hogy a mûveltség és az intelligencia között van összefüggés, még ha csak féloldalas módon is. A magas IQ-val általában együtt jár a magasabb mûveltség is, de fordítva már nem feltétlenül van kapcsolat. Az intelligens emberekre ugyanis jellemzõ, hogy kíváncsiak, és könnyen szívják magukba a tudást. Ez a gyors információfeldolgozási képességbõl adódik. Van olyan – nem feltétlenül tudatos – törekvésük is, hogy használják ki ezt a kapacitást. A Mensa-tagokon látom, hogy minden érdekli õket, mindent meg akarnak ismerni, ezáltal idõvel mûveltebbekké válnak. Persze vasszorgalommal is lehet mûveltté válni, de attól még senkinek nem fog megnõni az IQ-ja.
Vannak olyan szakmák, amiket jellemzõen a nagyon magas IQ-val rendelkezõ emberek választanak? A Mensában elég sok informatikussal találkoztam…
Az IQ-tesztek egy „informatikus-agynak” jobban fekszenek, õk többször találkoznak hasonló jellegû problémákkal a mindennapjaik során. Nem tudok róla, hogy lenne olyan szakma, amihez kifejezetten kell a magas IQ, de talán például egy kutató atomfizikusnak nem árt…
…ami viszonylag ritka. Mi a helyzet az iskolai eredményekkel, a matekórákkal?
A matematikából elért eredmények inkább összefüggésben állnak az intelligenciával, mint például az ének-zenébõl nyújtott teljesítmények, de nem túl erõs ez a kapcsolat.
Az életben könnyebben boldogulnak a magas intelligenciájúak?
Nem feltétlenül. A Mensások között azt látom, hogy õk nagyon sok konfliktusba keverednek olyan emberekkel, akik nehezen értik meg, ami számukra egyértelmû, vagy olyanokkal, akik szó nélkül elmennek a hétköznapi élet logikátlanságai mellett. Ezek a dolgok a magas intelligenciával rendelkezõket irritálják. Az, hogy valaki hogy boldogul az életben, hogy milyen kapcsolatokat tud kialakítani másokkal, sokkal inkább függ az érzelmi intelligenciájától.
Akkor az EQ nem csak a pár száz forintos könyvekben létezõ áltudományos fogalom?
Nem, az érzelmi intelligencia ma már sokat vizsgált terület a pszichológiában, bár messze nem mérhetõ olyan pontosan, mint az IQ. Azért született ez a fogalom, mert a kutatások azt mutatták, hogy nem azok a legboldogabb és legsikeresebb emberek, akik a legokosabbak, hanem azok, akik életük fontos döntéseit (pályaválasztás, párválasztás, stb.) nem racionális alapon hozzák meg, hanem intuícióikat követve. Minél inkább képes erre valaki, talán annál boldogabb lesz.
Hová forduljon, aki kíváncsi az IQ-jára?
Jelentkezzen tesztírásra a Mensa honlapján. Persze pszichológus, pszichiáter is tesztelheti. Más a helyzet, ha valaki a gyermeke IQ-jára kíváncsi. Neki egy jó pszichológus valószínûleg azt fogja tanácsolni, hogy ne akarja tudni, mert önmagát beteljesítõ jóslattá válhat, mindkét irányban. A felnõtteknek is változik az élete, ha megtudják, hogy magas az intelligenciájuk, de nem annyira, mint a gyerekeknek, hiszen õk még nincsenek túl az iskolai teljesítménykényszeren.
A Mensában 17 éves kortól mérünk intelligenciát, fiatalabb korban még nem állandó az IQ, utána viszont az egyik legállandóbb személyiségvonásunkká válik. Az életkor elõrehaladtával sem csökken, hiszen az IQ-tesztek értékelésénél az életkort is figyelembe vesszük, illetve az IQ eleve mindig az azonos korcsoportbeliekhez hasonlít bennünket. Abszolút értékben ugyan 25-30 éves kor fölött már romlanak a képességeink, de mindenkit a saját korosztályához mérünk. Az intelligencia csak akkor csökken, ha valamilyen betegség, agyi elváltozás van a háttérben, például Alzheimer-kór vagy sclerosis multiplex.
Ki számít zseninek?
Az emberek átlagos IQ-ja 100, 130 feletti pontszámmal pedig csak az emberiség 2 százaléka rendelkezik. Hogy ez mekkora különbséget jelent az átlaghoz képest, azt azzal lehet a legjobban szemléltetni, ha összehasonlítjuk az ugyanilyen mértékû, lefelé mutató eltéréssel. A 70 alatti IQ már az értelmi fogyatékosság szintje. A nagyon magas tartományokban már egyre kevesebb embert találunk. 134 feletti IQ-val már csak 1 százalék rendelkezik. Ennél sokkal magasabb intelligenciát már nehéz mérni, mert kicsi a minta, ami pedig szükséges az összehasonlításhoz, ami nélkül nem lehet tesztet készíteni.
 |
| Az IQ értékek eloszlása a teljes lakosságra |
A tesztek nagyon drágák, a standardizálás milliókba kerül, az interneten ezért nincsenek standardizált tesztek. Magyarországon csak a két-háromszáz fõs reprezentatív mintához több millióért lehet hozzájutni, és akkor ez még csak a kezdõ adatbázis. Nyilván, ha valaki ennyi pénzt öl egy teszt elkészítésébe, nem fogja ingyenesen elérhetõvé tenni. Az internetes IQ-tesztek ezért megbízhatatlanok, csak hasraütéses eredményt adnak.
Mi a helyzet az országtesztekkel, amiket az RTL Klub sugárzott?
Mindkettõ elkészítésében a Mensa mûködött közre, standardizált tesztek voltak. Az elsõ hamarosan elérhetõ lesz a mensás honlapról is. Egészen reális eredményt adtak, de mindkettõ tipikusan Magyarországra szánt feladatsor volt, hiszen tartalmaztak olyan mûveltségi jellegû kérdéseket is, amelyek magyar szólásokhoz, közmondásokhoz kapcsolódtak.
Hogy készül az IQ-teszt?
Nem árt, ha az, aki készíti, maga is kiemelkedõen intelligens, és meg tudja oldani valamennyi feladatot. Elsõ lépésként rengeteg feladatot kell gyártani, és ezeket ki kell próbálni egy csoporton. Ezzel a csoporttal aztán lehetõleg fel kell venni egy már kipróbált, standardizált IQ-tesztet. Ezt követõen feladatonként (ún. itemenként) elemezni kell az általunk készített feladatsort.
Itemjelleggörbéket kell készíteni, amelyek megmutatják, hogy egy adott feladatot milyen intelligenciaszinttel hányan voltak képesek helyesen megoldani. Akkor lenne igazán jó egy feladat, ha azt bizonyos IQ-szint alatt senki sem tudná megcsinálni, afelett viszont mindenki. Ilyen feladat sajnos nincs, de ezt a lépcsõszerû itemjelleggörbét kell minél jobban megközelíteni. Nyilván nem alkalmasak a tesztbe azok a feladatok, amelyeket mindenki megold, amelyeket senki nem old meg, illetve amelyeket a magas és az alacsony IQ-júak közül is ugyanolyan arányban tudnak megoldani.
Nem igazán fontos, hogy hány feladatból áll egy IQ-teszt. A standard abból születik, hogy a tesztet kitöltõk mekkora hányada milyen eredményre volt képes, hol van az átlag, ez alapján meg tudjuk állapítani az eloszlást. Ún. 15-ös szórású görbére kell konvertálni az eredményeket, úgy, hogy pl. a 130-as IQ-értéket már csak az emberek legjobb 2 %-a legyen képes elérni. Az átlagos IQ-t viszonylag könnyû mérni, a nagyon magashoz már nagyon speciális feladatok kellenek.
A Mensánál tesztet írók közül viszont nem csak 2 százaléknak van 130 feletti IQ-ja. Miért?
Aki eljön tesztet írni, általában tisztában van a képességeivel, aránylag reális e téren az önértékelése. A tesztre jelentkezõk 30-40 százaléka sikeres tesztíró, tehát a felsõ 2 százalékhoz tartozik.
Az állásinterjúkon is gyakori, hogy IQ-tesztet töltetnek ki a jelentkezõkkel. Ezekrõl mit kell tudni?
Ezek standardizált tesztek, pontos eredményt adnak. Az más kérdés, hogy valaki akarja-e, hogy a leendõ munkaadója ismerje ezt az adatot. Azt is meg lehet tenni, hogy a fejvadász cégnek engedjük, hogy figyelembe vegyék ezt a meglehetõsen személyes információt, de kikötjük, hogy nem adhatják tovább. Mindenkinek a magánügye, kivel osztja meg, mennyi az IQ-ja. A Mensa-tagok is kiköthetik, hogy az egyesületen kívül a többiek ne mondhassák el róluk senkinek, hogy õk is ide tartoznak.
Az elmúlt hetekben megint feltûntek különbözõ híradások arról, hogy az egyes nemzeteknek különbözõ az átlagos intelligenciaszintjük, vagyis vannak okos meg kevésbé okos népek. Igaz ez?
Országok, nemzetek IQ-átlagai nem igazán hasonlíthatók össze, az IQ-tesztek nem erre valók. Kisebb, kulturálisan aránylag homogén csoportokon belül használhatóak összehasonlításra. Vannak olyan kulturálisan semleges tesztek, amelyek ELVILEG nem igényelnek semmilyen mûveltséget, ELVILEG nem függ attól a jó megoldás esélye, hogy a kitöltõ személy milyen kultúrában nõtt fel, hol szocializálódott…
Azért csak elvileg van így, mert ha egy füzetet adok valakinek, amiben feladatok vannak, és a megoldásokat egy másik lapra kell felírnia, akkor például egy afrikai bennszülött rögtön hátrányba kerül, mert még soha nem látott füzetet. De még Európa sem annyira homogén, hogy egy adott tesztben elért eredményeket ilyen bátran össze lehetne hasonlítani.
Akkor nem igaz, hogy a magyarok IQ-ja az európai átlag alatt volna?
1 ponttal, vagyis 99. De nincs európai átlag… Az ilyen és hasonló adatokat egy bizonyos Richard Lyinn szokta közzétenni, de õ megjelentetett már könyvet arról is, hogy a Föld országai közül melyiknek alacsonyabb vagy magasabb az IQ-ja az angol átlagnál, és ez hogy függ össze az adott ország egy fõre esõ nemzeti jövedelmével, GDP-jével. Tehát õ önkényesen az angol standardhoz viszonyít, majd azt állítja, hogy egy ország gazdagsága vagy szegénysége a benne élõk intelligencia-átlagán múlik. A kapott korrelációs összefüggés azonban ok-okozati összefüggéseket nem képes feltárni; szerintem valószínûbb, hogy a rosszabb környezeti feltételek, szociális körülmények miatt alacsonyabb a szegényebb országok IQ-átlaga az angol átlaghoz képest, vagyis fordított irányú az ok-okozati összefüggés. De még egyszer hangsúlyozom, szerintem eleve nem lehet ilyen összehasonlításokat tenni. Egyébként még akkor sincs miért szégyenkeznünk, ha komolyan vesszük Lynn tanulmányát, elfogadjuk módszerét… Európán belül csak néhány ország átlaga magasabb a mienknél (Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia 102, Svédország, Svájc, Belgium 101, és az Egyesült Királyság 100 IQ-pontja elõzi meg a mi 99-ünket). Lengyelország (99) kivételével az összes többi ország gyengébb eredményt ért el nálunk (sokszor nem is kevéssel).
A férfiak vagy a nõk az intelligensebbek?
Most ismét elõkerült ez a kérdéskör kutatói berkekben. Korábban az volt álláspont, hogy átlagosan egyik nem sem okosabb, csak a nõk között kevesebben képviselik a szélsõ értékeket. Kevesebb a kiemelkedõen intelligens, és kevesebb a szellemi fogyatékos is. Ma viszont úgy tûnik, hogy az átlag is különbözik, a férfiaké valamivel magasabb. Nem vagyok azonban biztos benne, hogy ezek a kutatások a teljes népességet vizsgálták, és ha az értelmi fogyatékkal élõkkel nem foglalkoztak, akkor a már korábban felfedezett eloszlásbeli különbség miatt egyszerûen matematikai törvényszerûség, hogy a férfiaknál jöjjön ki a magasabb átlag.
Okos szülõk gyermeke okos lesz?
Valószínûleg igen, de az IQ nem csak öröklõdés kérdése, a környezeti hatások (a táplálkozás, az csecsemõkori környezet ingergazdagsága, az iskola milyensége, a szociális helyzet, stb.) legalább ennyire közrejátszanak. Van egy érdekes szabály, a visszatérés az átlaghoz szabálya. Eszerint két kiemelkedõen intelligens szülõ utódainak IQ-átlaga már jobban megközelíti a teljes populáció átlagát. Ez ugyanígy igaz a szélsõségesen alacsony intelligenciájú szülõkre is: az értelmi fogyatékosok gyermekei átlagosan már jobb eredményeket fognak elérni. Az nem biztos, hogy két kiemelkedõen intelligens szülõnek minden gyereke okos lesz, de mivel a hangsúly az átlagon van, az is lehet, hogy egyik-másik gyerekük még náluk is magasabb IQ-val fog élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése