Indítottam egy vállalkozást. Rézfaszú baglyokat gyártok. Igazából nem túl piacképes, lényegesen többe kerül elõállítani, mint amekkora bevételre számíthatok. Valószínûleg stabilan veszteséges lesz. Persze mehetne jobban is, ha társulnék a másik négy rézfaszúbagoly-gyártóval, õk is hasonlóan veszteségesek. Közös munkában már nyereségesek is lehetnénk, de inkább mégsem. Letámadhatnánk közösen a piacot. Egy könyvelõnk lenne, egy rendszerünk, összehangolnánk tevékenységünket, valaki megszerezné a szükséges alapanyagot, más a felvásárlókkal tárgyalna, megint más a rézfaszúbagoly-trendekkel foglalkozna, a negyedik tag meg a terméken dolgozna, egymás mellett sorakozna a sok szép rézfaszú. Ilyen tételben, közös munkában már nyereségesek is lehetnénk, de inkább mégsem.
A Tóni pofáját utálom, a Rezsõ egy idióta, Sanyi meg félkegyelmû, és különben is: miért tenném? Az állam százmilliárdokkal támogatja a munkánkat. Fontos neki. A rézfaszú bagoly régi, autentikus, nemzeti izé. Bár mostanában leginkább dél-amerikai meg kínai génekkel dúsítjuk, és még a jólfizetett dánok is olcsóbban állítják elõ, ez minket nem érdekel. Jönnek a százmilliárdok. Ha meg nem jönnek, kimegyünk az utakra. Leszereljük a gépeket, kiállunk, elbarikádozunk egy egész várost, megbénítjuk jól, és közben arra kérjük a lakosságot, hogy szeressenek minket. Hiszen nélkülünk nem lennének rézfaszú baglyok, rézfaszú baglyok nélkül meg nincs haza. Nemzethalál! Persze közben az egész Unió döcög, mehetne a pénz piacképes ágazatokba, de hát rézfaszú baglyok nélkül nincs Unió sem. Bár meg kell jegyezni, közel sem vagyunk akkorák, mint azt az emberek gondolják. A nemzeti össztermék alig öt százalékát adjuk, mint bárhol a fejlett világban, de persze a legszebb öt százalékát! Különben meg az Európai Unió is mellettünk áll. Jönnek a milliárdok, euróban is akár, a közösségi pénz kétharmada a hasonlóan veszteséges európai gyártókhoz kerül. A lisszaboni terv meg bekaphatja.
Európa lesz a világ legversenyképesebb gazdasága? Viccelõdtek a miniszterek, miközben megszorították kezünket, huncutul kacsintottak, és biztosítottak minket afelõl, hogy megvédik a piacot az olcsó, nyereségesen gyártott, minõségi amerikai rézfaszúaktól. Persze közben az egész Unió döcög, mehetne a pénz piacképes ágazatokba, fejleszthetnének kutatást is akár, akkor talán nem az EU gazdasága fejlõdne a leglassabban a világon, de hát rézfaszú baglyok nélkül nincs Unió sem. Még jó, hogy mi vagyunk a nemzetek alfája és ómegája. Nélkülünk nincs a népnek arcéle, a kultúra elveszti karakterét, a népdalok üresen csengõ ritmusokká, a költemények sorai hangtalan szavakká, a hazai konyha legjobb falatjai íztelenné, a hazafiak hitvánnyá válnának. Támogatásunkkal választást lehet nyerni, akárhol Európában, kiváltképp itthon.
Nincs hát félnivalónk. Bár bányászok és nehézipari dolgozók százezrei maradtak munka nélkül úgy, hogy senki egy darab könnyet nem hullatott értük, a mi helyzetünk biztos. Ha nem kapnánk mondjuk kétszázhetvenmilliárdot, csak a felét, eljátsszuk a Kivonulunk az utakra címû bohózatot. Az ellenzék támogat minket, a nép szomorúan hüppög. Ott lesz Tóni, Rezsõ meg Sanyi is, jól érezzük magunkat. Egységbe tömörülünk. Iszogatunk, danolgatunk, nevetgélünk, tárgyalunk, megkapunk, hazamegyünk. Aztán elválunk, és egy évig megint nem nézünk egymásra. Idióták. Majd talán jövõre. Majd ha újra ki kell vonulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése