Valós számok

Tóta W. Árpád - index.hu

Hol a dübörgő jólét, illetve mi ez az adóemelés meg tandíj? Miért szaladgál az a nagyorrú bácsi olyan agresszívan az árazópisztollyal? Mi az, hogy hirtelen fizetni kelljen olyan dolgokért, amik ötven évig ingyen voltak? Ezek a nagy kérdések, bizony, nem az, hogy a világosabb vagy a sötétebb négerek nyerik a világbajnokságot, és milyen zászló alatt. Az legyen a másik zászló gondja. Magyarország abban a játékban nem vesz részt.

Nos, a dübörgő jólét lassacskán elfáradt, nem dübörög tovább, hányt egyet, összecsomagolta magát, és hazament. Legfeljebb álmában csenget egy picit. A dübörgő jólét ugyanis többek közt abban nyilvánult meg eddig, hogy minden ingyen vagy nyomott áron volt. Nem volt beárazva; nem valós értéken cserélt gazdát, mégpedig azért, hogy a két pofára zabáló nép nyugton legyen. Kádár receptje, bizony, mert Kádár Jánosnak ugyancsak szüksége volt a nyugira, hiszen épp egy forradalom vagy micsoda után voltunk. Az Öregre egyébként most szombaton emlékezünk a Kerepesi temetőben, érdemes lehet kimenni oda gondolkodni és álmélkodni az államférfiúi kvalitásokon. Beszédet mond Thürmer Gyula, azon meg lehet röhögni.

Tudom, hogy nem zabált mindenki két pofára, a szomorú öreg néni például egyenesen rosszabbul élt, mint négy éve. Van néhány millió szegényember, igen. De a statisztika azt mutatja, hogy mégis elkelt itt valahogy több millió autó, számítógép, mobiltelefon, meg minden. Ezt a fogyasztást nem az arisztokrácia, nem a felső tízezer produkálta, mert nem lett volna idejük ennyi autót megvenni. Itt bizony zabálás alapos gyanúja forog fenn. És ráadásul e fogyasztás jó részét puszta rongyrázásból, sznobizmusból, kivagyiságból, vagy sima konzumidiotizmusból követték el. Érthető ok nélkül, fogalom nélkül, mohóságból. Állami bátorítás mellett.

Nem a zsömle a kicsi.

Itt van például a tandíj. Egy országnak nyilván szüksége van egyetemet végzett emberekre, értelmiségre, okosokra, mert az mégse elég egy állam fenntartásához, hogy magyarok vagyunk. De vajon szükség van-e a kettőegészkettes átlaggal végigbukdácsoló, évhalasztó, romkocsmákban lézengő bölcsészekre, a reménytelenül tehetségtelen mérnökhallgatókra, gyerekundoros, már ifjan alkoholista tanárokra? Nincs hát. Kell-e olyan értelmiség, aki már húszas évei elején rémesen unta, amit csinált, és most aztán szomorúan integet elégséges diplomájával, munkanélküliként?

Valamint: kell-e ezeknek diploma? Egyáltalán, minek ennyi diploma, amikor csak egy töredékét hasznosítják a szakmában? Nem merő sznobizmus ez véletlen? Nem valami elektromos kertitörpe, hogy irigykedjen a szomszéd, akinek csak szakmunkás a gyereke? (És akinek adójából ettől függetlenül a mi gyerekünk tök értelmetlen diplomáját finanszírozták.) Debizony. Pedig az elégséges diploma lószart ér, ha tulajdonosa ahhoz szokott öt éven át, hogy nem kell nyújtania semmit, és a munkát is így képzeli el. Nos, ha anyunak és apunak ennyire fontos a papír, akkor továbbra is járathatják a gyereküket egyetemre, de az elektromos kertitörpét se adják ingyen.

Az egyetemek fenntartása persze így is ráfizetéses lesz, csak jobban hasonlít egy befektetésre, mint egy lepusztult ingyenkonyha-hálózatra. A beleöntött adóból használható diplomákat termel, amelyekből aztán megint adó lesz, és így tovább az idők végezetéig, hol nemzet süllyed el.

A mélyből jött, de kitartó, szorgalmas, érdeklődő és fegyelmezett, és ezért mindig ötös diák eddig se fizetett, ezután se fog. A mobilitás folyosója szűkebb, de magasabbra vezet, mivel értelemszerűen emelkedik a diploma elismertsége, ha nem lehet minden jöttment hülyének. Igen, a közepes eszű, de szegény gyerekeknek másfele kell kereskedniük. De hát a Down-kórosok előtt is bezárul egy csomó pálya, mégsem az a megoldás, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne semmi gond. Az egyetemek így kevésbé kényszerülnek arra, hogy jegyzetboltjukon és más kerülőutakon keresztül vámolják meg a diákokat. A diák viszont rákényszerülhet, hogy frissen megszerzett tudását már tanulmányai mellett munkába állítsa, pénzért. A tanárjelölt korrepetál, a jövő mérnöke meg bedolgozik valamelyik stúdióba, ahol legalább megmutatják neki, hogyan kell számítógépen dolgozni. Jót fog neki tenni. Kocsmázni kevesebb ideje lesz, az már igaz. Ezért tüntetni viszont kissé fonák lenne.

A kutyaiskolákban sem vált be a félelemmel nevelés - mondja Pokorni Zoltán. Hát a körmös, az tényleg nem az igazi, de az, hogy a jobban igyekvő jobban jár, az bizony bevált. Nem hangzik olyan jól, mint hogy "mindenki vendégem egy körre", viszont működik hétköznap is.

És így lesz ez minden egyébbel: az árazópisztoly kattog lankadatlan, és minden egyes szolgáltatásra rákerül az ára. Lesznek diáktüntetések, meg mindenféle más tüntetés, lesz fújolás, meg transzparensek, hogy „Ingyenebédet!”, de hát annyi baj legyen. Legkésőbb a diplomaosztás után észre kell venniük, hogy olyan nincs. Egyetemre járni, meg sokat keresni, meg mindent megvenni, ami benne van a Media Markt-katalógusban, az nem alapvető emberi jog. Azért valamit tenni kell, ha a szerencse nem elég. Az aranytojást tojó sültgalamb bizonyítottan nem létezik.

Ez a sarc lesz a végső

Mecseki - alon.hu

Mondjuk cirka húsz éve dolgozom egyfolytában baromként, és mondjuk nagyjából ennyi ideje hallom az éppen aktuális balfácántól, hogy most még egy kicsit rossz lesz, megszorítjuk a töködet, de aztán tuti bekopog a Kánaán. Nem kopog be, barátaim, vagy ha be is kopog, ezek után engem az sem érdekel. Nem én buliztam el a lóvét, balek lennék, ha beszállnék a számlába, ehelyett próbálok fizetés nélkül a vécéablakon meglógni. Dászvidánja.

Valami olyasmit mondott a rádióban minap Gyurcsány, hogyha faszányosan mennek a dolgok, akkor 2009 táján már egész jól stabilizálódik az ország. Ez klassz, Ferenc, igazán klassz, ha minimum három kemény év kell ahhoz, hogy kijavítsák a korábbi kormányzat balfék döntéseit, akkor jó alaposan elszabhatta a korábbi társaság ott a hajóhídon.

Most már csak azt kellene kinyomozni, hogy hogyan került ebek harmincadjára az alapjáraton is permanensen az ebek huszadján tántorgó ország. A nyomozáshoz nem kellene Columbo hadnagy segítségét igényelni, elég lenne Ferencnek benyitni a budapesti párnásajtajú irodák ajtaján, amelyek mögött történetesen ugyanazon fazonok ülnek, mint a Nagy Elcseszés idején, és megkérdezni tõlük, hogy barátaim, mi a fene történt. No meg hogyha a párnásajtósok most annyira tudják a szakmai frankót, akkor korábban miért nem, illetve ha korábban nem tudták, akkor most mitõl igen. És ha már annyira belejött a Ferenc a kérdezõsködésbe, akkor ezt lendületbõl magától is megkérdezheti.

És ha véletlenül azt a – nincs kizárva, hogy õszinte – választ kapja, hogy Ferenckém, mindez nem szakma, hanem politika, hatalom, képmutatás és népszippantás, akkor viszont nekünk, öntudatos választóknak és politikafogyasztóknak kellene felmutatnunk a középsõ ujjunkat az égig, majd bevágni az irodák ajtaját a hosszú folyosókon, lehetõleg úgy, hogy a tok szálkásra törjön és a bent ülõ fehéringes rezzenjen már össze emberesen, csak a hecc meg a miheztartás kedvéért.

Ha túltesszük magunkat a Fidel Castro-féle forradalmi hevületen – nem könnyû egyébként -, és próbáljuk reálisabb mederbe terelni a gondolatmenetet, akkor elsõként azt látjuk, hogy bennünket megint áthajítottak a palánkon, mint azt a bizonyos macskát. Azt, hogy az SZDSZ adócsökkentési ígéretekkel kaparta be magát a parlamentbe, majd gond nélkül megszavazta az adónövelést, végül is nem túl meglepõ, mert hát az elmélet és a gyakorlat koordinálása soha nem volt erõssége a liberálisoknak, miért pont most lett volna másként, és miért pont most ne tudnák megmagyarázni ezt az apró inkonzekvenciát.

Érdekesebb téma Gyurcsány magánszáma. Nem mindennapi a pali, mert még a Nagy Elcseszés idején, amikor cselekvés helyett énekelt, táncolt és arról beszélt, hogy nem beszélni, hanem cselekedni kell, el tudta hitetni, hogy majd másként mennek a dolgok: reform lesz, és az jó lesz.

Habár a nép zömének a reform nagyjából annyira hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés, a másik választási lehetõség még hiteltelenebbnek tûnt, és tûnik ma is, így aztán megint csak Ferenc kezébe adta a kormánykereket, hogy akkor, uzsgyi, tekergesd, jöjjenek azok a reformok. És innentõl kedve napról-napra irracionálisabb – vagy éppen hogy túlságosan is racionális irányt – vett a történet.

Az okosak bezárkóztak egy Balaton-parti nyaralóba, ahonnan sokáig semmi nem szivárgott ki, csak a lázas munka képzete, azt sugallva, hogy olyan reformok jönnek, hogy hozzá képest Széchenyi és csapata kisinasok lesznek. Aztán kiderült, egeret szültek a hegyek, abból is olyan formátlan, mutáns típust. Mert hát azért az nem egy nagyformátumú tett, reform meg aztán végképp nem, ha a múltbeli elcseszett és elszalasztott intézkedések terhét adóemelések formájában rázúdítom a lakosságra. Ehhez kár hetekig agyalni, a lakossági sarc újabb elemeit egy szûk délután össze lehet hozni, fõleg úgy, hogy a pénzügyminisztérium apparátusának elsõ ligás játékosai vannak ebben a mûfajban.

Ami az érem másik, érdemi részét, az elburjánzott állami kiadások csökkentét illeti, ott viszont alig történt valami. Az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás terén csak vérszegény, bátortalan, igazságtalan, kiskutya szintû próbálkozások vannak, erõsen tragikomikus színezettel. Kérdezzenek meg csak valakit az állami szektorból, hogy hogyan mennek a mostani leépítések, és öt perc alatt olyan hihetetlen történeteket hall, hogy tényleg nem tudja, a könnyek a röhögéstõl vagy a sírástól indultak-e meg.

És most ehhez az összebarkácsolt, még az olasz focicsapatnál is sportszerûtlenebb csomaghoz kérik a megértést és támogatást a néptõl, ahogy két évtizede mindig.

Azt hiszem, bennem most kattant el a hajszálrugó, engem innentõl kezdve nem érdekel a GDP, az államháztartás, a folyó fizetési mérleg, a tb-kassza hiánya, ne nézzenek baleknak, oldják meg ahogy tudják, saját pénzbõl vagy akárhonnan, én a benyújtott számlát bizony el kívánom bliccelni, sajnálom, de ebben a csehóban nem én fogyasztottam, mi több, az italt és a piát az én spájzomból lopták. Ha kell, kimászok a hátsó udvarra nyíló vécéablakon, aztán mindenkinek csók, van nekem saját bajom is, inkább azt igyekszem sínre tenni, mert azt helyettem úgysem teszi meg senki.

Elvtársak, barátaim! Nagyon nem oké itt valami, ne csináljunk úgy, mintha nem látnánk: húsz éve dolgozunk mint a barom, legalább annyit, mint mondjuk a szomszédban lakó sógorék, sõt sokszor többet. Nagyjából mostanra kellett volna utolérni õket, ehelyett tessék csak megnézni egy fizetési csíkot vagy sétát tenni egy átlagos magyar faluban. Milyen megszorítás? Mirõl beszélünk egyáltalán? Mi a fene történik itt?

Szóval a magam részérõl fizetés nélkül el, majd tessenek szólni, ha ki van fizetve a cehh, a pénzt meg, uraim, ott keressék, ahol van, nem is olyan nehéz megtalálni, ott van önöktõl karnyújtásnyira, ha akarják, meglesz az. Mondom.

Az intelligencia és annak mérése: Tények és érdekességek

Rose - alon.hu

A kutatások szerint nem azok a legboldogabb és legsikeresebb emberek, akik a legokosabbak, hanem azok, akik életük fontos döntéseit - pályaválasztás, párválasztás, stb. - nem racionális alapon hozzák meg, hanem intuícióikat követve. Minél inkább képes erre valaki, talán annál boldogabb lesz. Interjú Rigó Péterrel, a Mensa HungarIQa felügyelõ pszichológusával.

Rigó Péter

A Mensa nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Ma világszerte több mint százezer tagja van, mintegy száz országban. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa Egyesület. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek 98 százalékánál magasabb intelligenciaszint elérése valamely - a Mensa által elfogadott - intelligenciateszten.

ALON: Van egy olyan mondás, hogy az intelligencia az, amit az IQ-tesztek mérnek. Tényleg nincs ennél jobb definíció?

Rigó Péter: Valamiféle problémamegoldó-képességrõl van szó, de például a kreativitás már nem tartozik ide. Összefüggésben áll ez a feldolgozás sebességével is, az intelligens ember hamarabb vesz fel információkat, gyorsabban reagál, mint az átlag. Az említett mondás egy Boring nevû kutató nevéhez fûzõdik, aki megunta, hogy a tudósok 50 éves vitázás után sem tudtak közös nevezõre jutni abban, mi is valójában az intelligencia.

Az intelligens ember okos, ezt lehet mondani, a mûvelt jelzõt már nem lehet ilyen egyértelmûen használni. Az viszont igaz, hogy a mûveltség és az intelligencia között van összefüggés, még ha csak féloldalas módon is. A magas IQ-val általában együtt jár a magasabb mûveltség is, de fordítva már nem feltétlenül van kapcsolat. Az intelligens emberekre ugyanis jellemzõ, hogy kíváncsiak, és könnyen szívják magukba a tudást. Ez a gyors információfeldolgozási képességbõl adódik. Van olyan – nem feltétlenül tudatos – törekvésük is, hogy használják ki ezt a kapacitást. A Mensa-tagokon látom, hogy minden érdekli õket, mindent meg akarnak ismerni, ezáltal idõvel mûveltebbekké válnak. Persze vasszorgalommal is lehet mûveltté válni, de attól még senkinek nem fog megnõni az IQ-ja.

Vannak olyan szakmák, amiket jellemzõen a nagyon magas IQ-val rendelkezõ emberek választanak? A Mensában elég sok informatikussal találkoztam…

Az IQ-tesztek egy „informatikus-agynak” jobban fekszenek, õk többször találkoznak hasonló jellegû problémákkal a mindennapjaik során. Nem tudok róla, hogy lenne olyan szakma, amihez kifejezetten kell a magas IQ, de talán például egy kutató atomfizikusnak nem árt…

…ami viszonylag ritka. Mi a helyzet az iskolai eredményekkel, a matekórákkal?

A matematikából elért eredmények inkább összefüggésben állnak az intelligenciával, mint például az ének-zenébõl nyújtott teljesítmények, de nem túl erõs ez a kapcsolat.

Az életben könnyebben boldogulnak a magas intelligenciájúak?

Nem feltétlenül. A Mensások között azt látom, hogy õk nagyon sok konfliktusba keverednek olyan emberekkel, akik nehezen értik meg, ami számukra egyértelmû, vagy olyanokkal, akik szó nélkül elmennek a hétköznapi élet logikátlanságai mellett. Ezek a dolgok a magas intelligenciával rendelkezõket irritálják. Az, hogy valaki hogy boldogul az életben, hogy milyen kapcsolatokat tud kialakítani másokkal, sokkal inkább függ az érzelmi intelligenciájától.

Akkor az EQ nem csak a pár száz forintos könyvekben létezõ áltudományos fogalom?

Nem, az érzelmi intelligencia ma már sokat vizsgált terület a pszichológiában, bár messze nem mérhetõ olyan pontosan, mint az IQ. Azért született ez a fogalom, mert a kutatások azt mutatták, hogy nem azok a legboldogabb és legsikeresebb emberek, akik a legokosabbak, hanem azok, akik életük fontos döntéseit (pályaválasztás, párválasztás, stb.) nem racionális alapon hozzák meg, hanem intuícióikat követve. Minél inkább képes erre valaki, talán annál boldogabb lesz.

Hová forduljon, aki kíváncsi az IQ-jára?

Jelentkezzen tesztírásra a Mensa honlapján. Persze pszichológus, pszichiáter is tesztelheti. Más a helyzet, ha valaki a gyermeke IQ-jára kíváncsi. Neki egy jó pszichológus valószínûleg azt fogja tanácsolni, hogy ne akarja tudni, mert önmagát beteljesítõ jóslattá válhat, mindkét irányban. A felnõtteknek is változik az élete, ha megtudják, hogy magas az intelligenciájuk, de nem annyira, mint a gyerekeknek, hiszen õk még nincsenek túl az iskolai teljesítménykényszeren.

A Mensában 17 éves kortól mérünk intelligenciát, fiatalabb korban még nem állandó az IQ, utána viszont az egyik legállandóbb személyiségvonásunkká válik. Az életkor elõrehaladtával sem csökken, hiszen az IQ-tesztek értékelésénél az életkort is figyelembe vesszük, illetve az IQ eleve mindig az azonos korcsoportbeliekhez hasonlít bennünket. Abszolút értékben ugyan 25-30 éves kor fölött már romlanak a képességeink, de mindenkit a saját korosztályához mérünk. Az intelligencia csak akkor csökken, ha valamilyen betegség, agyi elváltozás van a háttérben, például Alzheimer-kór vagy sclerosis multiplex.

Ki számít zseninek?

Az emberek átlagos IQ-ja 100, 130 feletti pontszámmal pedig csak az emberiség 2 százaléka rendelkezik. Hogy ez mekkora különbséget jelent az átlaghoz képest, azt azzal lehet a legjobban szemléltetni, ha összehasonlítjuk az ugyanilyen mértékû, lefelé mutató eltéréssel. A 70 alatti IQ már az értelmi fogyatékosság szintje. A nagyon magas tartományokban már egyre kevesebb embert találunk. 134 feletti IQ-val már csak 1 százalék rendelkezik. Ennél sokkal magasabb intelligenciát már nehéz mérni, mert kicsi a minta, ami pedig szükséges az összehasonlításhoz, ami nélkül nem lehet tesztet készíteni.

Az IQ értékek eloszlása a teljes lakosságra

A tesztek nagyon drágák, a standardizálás milliókba kerül, az interneten ezért nincsenek standardizált tesztek. Magyarországon csak a két-háromszáz fõs reprezentatív mintához több millióért lehet hozzájutni, és akkor ez még csak a kezdõ adatbázis. Nyilván, ha valaki ennyi pénzt öl egy teszt elkészítésébe, nem fogja ingyenesen elérhetõvé tenni. Az internetes IQ-tesztek ezért megbízhatatlanok, csak hasraütéses eredményt adnak.

Mi a helyzet az országtesztekkel, amiket az RTL Klub sugárzott?

Mindkettõ elkészítésében a Mensa mûködött közre, standardizált tesztek voltak. Az elsõ hamarosan elérhetõ lesz a mensás honlapról is. Egészen reális eredményt adtak, de mindkettõ tipikusan Magyarországra szánt feladatsor volt, hiszen tartalmaztak olyan mûveltségi jellegû kérdéseket is, amelyek magyar szólásokhoz, közmondásokhoz kapcsolódtak.

Hogy készül az IQ-teszt?

Nem árt, ha az, aki készíti, maga is kiemelkedõen intelligens, és meg tudja oldani valamennyi feladatot. Elsõ lépésként rengeteg feladatot kell gyártani, és ezeket ki kell próbálni egy csoporton. Ezzel a csoporttal aztán lehetõleg fel kell venni egy már kipróbált, standardizált IQ-tesztet. Ezt követõen feladatonként (ún. itemenként) elemezni kell az általunk készített feladatsort.

Itemjelleggörbéket kell készíteni, amelyek megmutatják, hogy egy adott feladatot milyen intelligenciaszinttel hányan voltak képesek helyesen megoldani. Akkor lenne igazán jó egy feladat, ha azt bizonyos IQ-szint alatt senki sem tudná megcsinálni, afelett viszont mindenki. Ilyen feladat sajnos nincs, de ezt a lépcsõszerû itemjelleggörbét kell minél jobban megközelíteni. Nyilván nem alkalmasak a tesztbe azok a feladatok, amelyeket mindenki megold, amelyeket senki nem old meg, illetve amelyeket a magas és az alacsony IQ-júak közül is ugyanolyan arányban tudnak megoldani.

Nem igazán fontos, hogy hány feladatból áll egy IQ-teszt. A standard abból születik, hogy a tesztet kitöltõk mekkora hányada milyen eredményre volt képes, hol van az átlag, ez alapján meg tudjuk állapítani az eloszlást. Ún. 15-ös szórású görbére kell konvertálni az eredményeket, úgy, hogy pl. a 130-as IQ-értéket már csak az emberek legjobb 2 %-a legyen képes elérni. Az átlagos IQ-t viszonylag könnyû mérni, a nagyon magashoz már nagyon speciális feladatok kellenek.

A Mensánál tesztet írók közül viszont nem csak 2 százaléknak van 130 feletti IQ-ja. Miért?

Aki eljön tesztet írni, általában tisztában van a képességeivel, aránylag reális e téren az önértékelése. A tesztre jelentkezõk 30-40 százaléka sikeres tesztíró, tehát a felsõ 2 százalékhoz tartozik.

Az állásinterjúkon is gyakori, hogy IQ-tesztet töltetnek ki a jelentkezõkkel. Ezekrõl mit kell tudni?

Ezek standardizált tesztek, pontos eredményt adnak. Az más kérdés, hogy valaki akarja-e, hogy a leendõ munkaadója ismerje ezt az adatot. Azt is meg lehet tenni, hogy a fejvadász cégnek engedjük, hogy figyelembe vegyék ezt a meglehetõsen személyes információt, de kikötjük, hogy nem adhatják tovább. Mindenkinek a magánügye, kivel osztja meg, mennyi az IQ-ja. A Mensa-tagok is kiköthetik, hogy az egyesületen kívül a többiek ne mondhassák el róluk senkinek, hogy õk is ide tartoznak.

Az elmúlt hetekben megint feltûntek különbözõ híradások arról, hogy az egyes nemzeteknek különbözõ az átlagos intelligenciaszintjük, vagyis vannak okos meg kevésbé okos népek. Igaz ez?

Országok, nemzetek IQ-átlagai nem igazán hasonlíthatók össze, az IQ-tesztek nem erre valók. Kisebb, kulturálisan aránylag homogén csoportokon belül használhatóak összehasonlításra. Vannak olyan kulturálisan semleges tesztek, amelyek ELVILEG nem igényelnek semmilyen mûveltséget, ELVILEG nem függ attól a jó megoldás esélye, hogy a kitöltõ személy milyen kultúrában nõtt fel, hol szocializálódott…

Azért csak elvileg van így, mert ha egy füzetet adok valakinek, amiben feladatok vannak, és a megoldásokat egy másik lapra kell felírnia, akkor például egy afrikai bennszülött rögtön hátrányba kerül, mert még soha nem látott füzetet. De még Európa sem annyira homogén, hogy egy adott tesztben elért eredményeket ilyen bátran össze lehetne hasonlítani.

Akkor nem igaz, hogy a magyarok IQ-ja az európai átlag alatt volna?

1 ponttal, vagyis 99. De nincs európai átlag… Az ilyen és hasonló adatokat egy bizonyos Richard Lyinn szokta közzétenni, de õ megjelentetett már könyvet arról is, hogy a Föld országai közül melyiknek alacsonyabb vagy magasabb az IQ-ja az angol átlagnál, és ez hogy függ össze az adott ország egy fõre esõ nemzeti jövedelmével, GDP-jével. Tehát õ önkényesen az angol standardhoz viszonyít, majd azt állítja, hogy egy ország gazdagsága vagy szegénysége a benne élõk intelligencia-átlagán múlik. A kapott korrelációs összefüggés azonban ok-okozati összefüggéseket nem képes feltárni; szerintem valószínûbb, hogy a rosszabb környezeti feltételek, szociális körülmények miatt alacsonyabb a szegényebb országok IQ-átlaga az angol átlaghoz képest, vagyis fordított irányú az ok-okozati összefüggés. De még egyszer hangsúlyozom, szerintem eleve nem lehet ilyen összehasonlításokat tenni. Egyébként még akkor sincs miért szégyenkeznünk, ha komolyan vesszük Lynn tanulmányát, elfogadjuk módszerét… Európán belül csak néhány ország átlaga magasabb a mienknél (Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia 102, Svédország, Svájc, Belgium 101, és az Egyesült Királyság 100 IQ-pontja elõzi meg a mi 99-ünket). Lengyelország (99) kivételével az összes többi ország gyengébb eredményt ért el nálunk (sokszor nem is kevéssel).

A férfiak vagy a nõk az intelligensebbek?

Most ismét elõkerült ez a kérdéskör kutatói berkekben. Korábban az volt álláspont, hogy átlagosan egyik nem sem okosabb, csak a nõk között kevesebben képviselik a szélsõ értékeket. Kevesebb a kiemelkedõen intelligens, és kevesebb a szellemi fogyatékos is. Ma viszont úgy tûnik, hogy az átlag is különbözik, a férfiaké valamivel magasabb. Nem vagyok azonban biztos benne, hogy ezek a kutatások a teljes népességet vizsgálták, és ha az értelmi fogyatékkal élõkkel nem foglalkoztak, akkor a már korábban felfedezett eloszlásbeli különbség miatt egyszerûen matematikai törvényszerûség, hogy a férfiaknál jöjjön ki a magasabb átlag.

Okos szülõk gyermeke okos lesz?

Valószínûleg igen, de az IQ nem csak öröklõdés kérdése, a környezeti hatások (a táplálkozás, az csecsemõkori környezet ingergazdagsága, az iskola milyensége, a szociális helyzet, stb.) legalább ennyire közrejátszanak. Van egy érdekes szabály, a visszatérés az átlaghoz szabálya. Eszerint két kiemelkedõen intelligens szülõ utódainak IQ-átlaga már jobban megközelíti a teljes populáció átlagát. Ez ugyanígy igaz a szélsõségesen alacsony intelligenciájú szülõkre is: az értelmi fogyatékosok gyermekei átlagosan már jobb eredményeket fognak elérni. Az nem biztos, hogy két kiemelkedõen intelligens szülõnek minden gyereke okos lesz, de mivel a hangsúly az átlagon van, az is lehet, hogy egyik-másik gyerekük még náluk is magasabb IQ-val fog élni.