Mondjon le a téli ciklon!

Vas Népe - Török Tibor

Remélhetõen ez az utolsó téli ciklon, és jól elhúz Grönlandra, vagy ahova való, mert a város sokadszorra is kapitulált a hó elõtt. Tél tábornok ül az elöljáróságon, körülötte láncra vert hivatalnokok kezelik fókazsírral a csizmáját, és a téli felkészülés dokumentumaival tüzelnek a kandallóban. A polgár ezalatt házat, járdát, autót ás kifele a hóból, majd munkahelye elõtt parkolóhelyet szabadít fel, körülötte utolsó harcoló csapatként a közterület-felügyelet büntet hóhegyen és lavinában történõ parkolásért. A gárda rendíthetetlen és zord, rendnek kell lennie, elvégre ez a büntetések városa, egyszer talán valaki ír majd egy nagydoktorit abból, hányféle jogcímen lehet levarrni a polgárról egy kis pénzmagot. Mindez sejtszinten rögzül, olyannyira, hogy a környéken mindenki vadul sóz, mint mesterséf a szakácsolimpián, mert tudják, ha jön a biciklis különítmény, és jól hanyatt esik a járõr, akkor tízezer plusz áfa - az úttest meg egy hete merõ jégpáncél, de az természetesen más tészta. Pedig a sóról a télen nyolc kötetet összevágtak már, egyáltalán nem tesz jót semminek, megkezd kutyalábat, kalucsnit, karosszériát - hülye nyugati autógyár azt hiszi, hogy keleten is környezettudatos mindenki. De nem, itt befenyített a nép, a városházán (ahol Tél tábornok szõke ügyintézõkkel cicázik) nincsen ember, aki leszervezne egy városi méretû akciót, hogy például az olvasztásra kiváló mûtrágyához hozzájusson a polgár, ne égesse fel augusztusig a füvet, a fákat. Szóval, ez van, buktuk a havazást megint, remény nincs, az íráson csak dátumot kell cserélni, ha megint eljön a ratyi ciklon.

Gyártsunk rézfaszú baglyokat!

Magyarósi Csaba - index.hu

Indítottam egy vállalkozást. Rézfaszú baglyokat gyártok. Igazából nem túl piacképes, lényegesen többe kerül elõállítani, mint amekkora bevételre számíthatok. Valószínûleg stabilan veszteséges lesz. Persze mehetne jobban is, ha társulnék a másik négy rézfaszúbagoly-gyártóval, õk is hasonlóan veszteségesek. Közös munkában már nyereségesek is lehetnénk, de inkább mégsem. Letámadhatnánk közösen a piacot. Egy könyvelõnk lenne, egy rendszerünk, összehangolnánk tevékenységünket, valaki megszerezné a szükséges alapanyagot, más a felvásárlókkal tárgyalna, megint más a rézfaszúbagoly-trendekkel foglalkozna, a negyedik tag meg a terméken dolgozna, egymás mellett sorakozna a sok szép rézfaszú. Ilyen tételben, közös munkában már nyereségesek is lehetnénk, de inkább mégsem.

A Tóni pofáját utálom, a Rezsõ egy idióta, Sanyi meg félkegyelmû, és különben is: miért tenném? Az állam százmilliárdokkal támogatja a munkánkat. Fontos neki. A rézfaszú bagoly régi, autentikus, nemzeti izé. Bár mostanában leginkább dél-amerikai meg kínai génekkel dúsítjuk, és még a jólfizetett dánok is olcsóbban állítják elõ, ez minket nem érdekel. Jönnek a százmilliárdok. Ha meg nem jönnek, kimegyünk az utakra. Leszereljük a gépeket, kiállunk, elbarikádozunk egy egész várost, megbénítjuk jól, és közben arra kérjük a lakosságot, hogy szeressenek minket. Hiszen nélkülünk nem lennének rézfaszú baglyok, rézfaszú baglyok nélkül meg nincs haza. Nemzethalál! Persze közben az egész Unió döcög, mehetne a pénz piacképes ágazatokba, de hát rézfaszú baglyok nélkül nincs Unió sem. Bár meg kell jegyezni, közel sem vagyunk akkorák, mint azt az emberek gondolják. A nemzeti össztermék alig öt százalékát adjuk, mint bárhol a fejlett világban, de persze a legszebb öt százalékát! Különben meg az Európai Unió is mellettünk áll. Jönnek a milliárdok, euróban is akár, a közösségi pénz kétharmada a hasonlóan veszteséges európai gyártókhoz kerül. A lisszaboni terv meg bekaphatja.

Európa lesz a világ legversenyképesebb gazdasága? Viccelõdtek a miniszterek, miközben megszorították kezünket, huncutul kacsintottak, és biztosítottak minket afelõl, hogy megvédik a piacot az olcsó, nyereségesen gyártott, minõségi amerikai rézfaszúaktól. Persze közben az egész Unió döcög, mehetne a pénz piacképes ágazatokba, fejleszthetnének kutatást is akár, akkor talán nem az EU gazdasága fejlõdne a leglassabban a világon, de hát rézfaszú baglyok nélkül nincs Unió sem. Még jó, hogy mi vagyunk a nemzetek alfája és ómegája. Nélkülünk nincs a népnek arcéle, a kultúra elveszti karakterét, a népdalok üresen csengõ ritmusokká, a költemények sorai hangtalan szavakká, a hazai konyha legjobb falatjai íztelenné, a hazafiak hitvánnyá válnának. Támogatásunkkal választást lehet nyerni, akárhol Európában, kiváltképp itthon.

Nincs hát félnivalónk. Bár bányászok és nehézipari dolgozók százezrei maradtak munka nélkül úgy, hogy senki egy darab könnyet nem hullatott értük, a mi helyzetünk biztos. Ha nem kapnánk mondjuk kétszázhetvenmilliárdot, csak a felét, eljátsszuk a Kivonulunk az utakra címû bohózatot. Az ellenzék támogat minket, a nép szomorúan hüppög. Ott lesz Tóni, Rezsõ meg Sanyi is, jól érezzük magunkat. Egységbe tömörülünk. Iszogatunk, danolgatunk, nevetgélünk, tárgyalunk, megkapunk, hazamegyünk. Aztán elválunk, és egy évig megint nem nézünk egymásra. Idióták. Majd talán jövõre. Majd ha újra ki kell vonulni.

A wörgli csoda

Vas Népe - Győrffy Ágnes

A közösségi fizetõeszközök történetének legmeggyõzõbb példája a Kufstein melletti Wörgl kisváros kísérlete a gazdasági világválság idején.

1932-re a válság elmélyült Ausztriában is. Egyre nõtt a munkanélküliség,
csökkentek az árak, ez azonban nem a pénz elköltésére ösztönözte a
fogyasztókat, hanem a felhalmozására, ez tovább csökkentette a
termelést, ami a munkanélküliség továbbnövekedéséhez vezetett - ördögi
körben mozgott tehát a gazdaság, amire a gazdaságpolitikának nem volt
receptje.

Az egyik lehetséges gyógyszerrõl szóló receptet pedig már megírta az
1900-as évek elején egy Silvio Gesell nevû német kereskedõ. Az õ
elképzelései szerinti pénz, az ún. szabadpénz (Freigeld) ugyanis helyi
kibocsátású, és - meglepõ tulajdonság! - az idõ elõrehaladtával veszít
az értékébõl, az eredeti értékét csak érvényesítõ bélyegek
megvásárlásával és felragasztásával õrzi meg. Ez biztosítja a pénz gyors
forgását, hiszen mindenki igyekszik túladni azon a fizetõeszközön, amely
rövid idõ múlva kevesebbet ér. A gyors pénzforgás viszont a gazdaság
élénkítésének biztos eszköze.

A wörgli kísérlet bebizonyította, hogy Gesell receptje helytálló. A
polgármester vezetésével a város kialakított egy közmunkaprogramot,
amelyért az önkormányzat kuponnal fizetett. A kuponokat valamennyi helyi
kereskedõ elfogadta, mivel a város vezetése garantálta, hogy bármikor
visszaválthatják azokat a hivatalos Schillingre (ehhez az egyik bankban
elhelyezték a szükséges mennyiségû Schillinget). Mivel a kupon minden
hónap végén veszített értékébõl 1 %-ot, mindenkinek érdekében állt minél
hamarabb elkölteni. Ez a helyi gazdaság gyors élénküléséhez vezetett, a
termelés csökkenése leállt, fellendült a foglalkoztatás. Újra tudtak
adót fizetni a helyi lakosok, sõt gyakran már hamarabb befizették adójukat.

A munkanélküliség csökkenése, a közmunka során megszépült parkok,
leaszfaltozott és csatornázott utak, a megépült síugrósánc, mosoda, a
felújított híd élénk érdeklõdést váltott ki. Sajnos nemcsak újságírók,
szakemberek (köztük a világhírû amerikai közgazdász, Irving Fisher) és
polgármesterek részérõl, hanem az Osztrák Nemzeti Bank részérõl is. A
Nemzeti Bank a saját kizárólagos pénzkibocsátási jogára hivatkozva
betiltotta a wörgli kupon használatát. A város fejlõdése megrekedt, a
többi település pedig el sem indulhatott a gazdasági fellendülés útján.

Az eset - és a világválság maga - jól példázza az einsteini gondolatot:
a problémát nem oldhatjuk meg azokkal az eszközökkel, amelyekkel
létrehoztuk. Egy alkalmas új eszköz gyors orvoslást jelenthet -
amennyiben a hatalom nem érzi fenyegetve magát.